A drámapedagógia maga a reformpedagógiák egyike, művészetpedagógia, szemlélet, eszköz, s nem azonos a gyermekszínjátszással. Míg a színház produkciót hoz létre, a pszicho-dráma terápiás céllal működik, a drámapedagógia a színház eszközeivel nevel.
Az általam kidolgozott Drámapedagógia tanterv több műveltségi területet magába foglal. Azért helyes döntés ezt választott tantárgyként, vagy személyiségfejlesztő órán tanítani, mert a játék nem cél, hanem eszköz, melynek segítségével az egész személyiség harmónikus fejlődését érjük el. Pedagógiailag előre átgondolt folyamat, amelyben a gyakorlatok, játékok a fokozatosság elvének megfelelnek. A drámajátékok együttjátszást, közös élményt jelentenek. Cselekvést, aktivitást, empátiát, toleranciát igényelnek gyerektől, pedagógustól egyaránt. A drámajáték arra is szolgál, hogy a tanító és a kisgyerek számára egyaránt megkönnyítse a szocializációs folyamatot. Fejleszti azon személyiségjegyeket, amelyek nélkül az iskolában nem létezik hatékony munka. Kitágítja a kudarctűrés határait, illetve sokféle területen kínálja a siker mindennél fontosabb élményét, hogy a szorongást, kiszolgáltatottság érzését felváltsa a védettség tudata.
A játékokat pedagógiai célok szerint csoportosítjuk, hiszen a dramatikus játékok egyik leglényegesebb tulajdonsága a sokrétűség, variálhatóság, komplexitás, rugalmas alkalmazhatóság. A dramatikus játékok csoportos tevékenységre épülnek, felszabadítják a kreatív energiát. Általuk megvalósul a komplex készség- és képességfejlesztés. A drámajátékokat a pedagógus használhatja bármilyen tanítási órán. A drámaórán a gyerekek őszintén nyilvánulhatnak meg, a gátlásos gyerekek görcsei oldódnak, a játszók önként fogadják el az együttműködés szabályait. Önként, kedvvel, kíváncsisággal, alkotóként, aktívan vesznek részt a drámajátékokban.
Nem alkalmazunk egyéni értékelést, csupán közösségit, csoportbelit, mellyel motiváljuk a gyereket, hogy aktívan részt vegyen a játékban. Kell hozzá tér, padokban ülve nem működik.
Személyiségfejlesztés óra van jelen a tantervekben, órarendekben. A személyiség fejlődése segíthető folyamat. Tapasztalataim szerint legeredményesebben a dramatikus játékokkal, a színi neveléssel, vagyis a ,,színházcsinálással”. Drámajáték, kreatív játék, kreatív színházi gyakorlat, tanítási dráma és még sorolhatnám a ma használatos elnevezéseket tevékenységünkre. A felsoroltak közös jellemzője, hogy – az ismertetés, az előadás, a kinyilatkoztatás helyett – a dramatikus helyzeteket alkalmazza a megismerendő valóságdarab feldolgozására. A megjelenítés, a saját bőrön kipróbálás az új ismeret elsajátítása mellett egyéb területeken is fejleszti a befogadókat és mélyebb rögzítésre, sőt állásfoglalásra is késztet.
Hogyan építhetők ezek be iskolai munkánkba?
A drámázás nem csak a sikerhez vezető hideg módszer, hanem fészekmeleg emberi ölelés, közös álmodozás és az álmok megvalósításában való kiteljesülése tanárnak és tanítványnak egyaránt.
A drámatanári lét teljes embert kíván, az idő és a tér pedagógusi és emberi értelemben is csak így tölthető ki. A siker sok-sok kínlódással, temérdek türelemmel, a szeretet és a megbocsátás képességével érhető el.
A beszéd-, a mozgás- és a zenei gyakorlatok, a kifejezőkészség fejlesztését szolgáló drámajátékok, az improvizációt, a nyilvánosság előtti szereplést előkészítő színpadi feladatok a dráma és a színjátszás eszköz- és formatárát felhasználva fejlesztik a tanulók általános kreativitását és kommunikációs képességeit.
Bármilyen órán alkalmazható, a drámajáték nem cél, hanem eszköz az élményszinten tanítani folyamatban!
Mottóul Erika Landau sorait idézem:
„A kreativitásra irányuló nevelői munka azért is nehéz feladat, mert a pedagógiai beállítottság, amelyet megkíván, nincs összhangban a tanórák mai szerkezetével, a tanórai fegyelem szigorával. A kreatív gyakorlatok nevelői légköre, a belső szabadságnak és a spontaneitásnak a klímája jó ideig konfliktusok tömegét termeli ki az iskolai osztályokban. Ahol a gyerekeknek dícsérendő erénye, hogy próbálnak másként is látni és gondolkodni, mint a tankönyvi ismeret, ott az oktatás, nevelés, fejlesztés nem lehet idillikus.
A gondolkodási vállalkozás, a más nézőpontra való áttérés magas hőfokon lejátszódó szellemi tevékenység; könnyen adja a szembeállás élményét annak, aki letér a megszokottról, és könnyen kelti a megtámadottság érzését abban, akinek az ismeretközlő fonaláról éppen leágaznak. A jóhiszemű együttélésnek és együtt-gondolkodásnak megszámlálhatatlan tanújelét kell adni ahhoz, hogy egy kreatív szellemű tanórán a gyerek ne felnőtti önkényként élje meg a kiigazítást, a pedagógus pedig ne felnőttellenes rebelliónak tekintse a gyerek leágazásait és ellentmondásait.”
A drámajátékot mindenhol kötelezővé tenném, minden iskolában, hiszen csak így ismerhető meg a fizikai világ is. Ha a tanulási folyamat játékból indul ki, vagyis érzelmekkel kapcsolódik a nagy egészhez, akkor van csak igazán értelme az iskolának. A játékra az érzelmi kötés, a mentális erősítés, a készségfejlesztés, a kommunikáció képességének javítása és az alkotó fantázia élesztése mellett azért is szükség van, mert a gyerekektől elvárjuk, hogy heti húsz-huszonöt órában a hagyományos tanrendet teljesítse, napi 2-3 órában olvasson, tanuljon, felmérőkre készüljön, míg mi a heti húszórás tanításunkat is (na jó, van aki ennek többszörösét fekteti be) majd belepusztulva csináljuk végig, mégis a gyerekektől legalább huszonöt órát várunk el.
Hogy alkamazza-e egy pedagógus e módszert vagy nem ? Igazából a pedagógus személye a döntő. Alkata, habitusa, felkészültsége, pedagógiai hitvallása, és az, hogy maga milyen élményeket szerzett a drámával és a színházzal való ismerkedése során. Van, aki diákjaival jár színházba, bábszínházba, ennek feldolgozásához a dráma eszközeit használja. Más a szabályjátékokat fejleszti szerepjátékokká testnevelésórán. Van olyan iskola, ahol több tanító drámaórát választ, de a drámajáték helyett inkább a matematikát vagy más fő tantárgyat gyakorolják. Talán azért van ez így, mert a hozzá nem értők számára a dráma címszó alá besöpörhető bármi, ami egy kis játékossággal elfedheti a tartalmat. Az ilyen gesztusok teszik sekélyessé a drámapedagógia hitelét, és a szakterülettel szembeni alázat hiányát jelzik.
Aki meg akarta tanulni, már megtanulhatta, megismerhette e módszert, hiszen Nagyváradon 19 éve tartunk tanfolyamokat, és folytatjuk még ezt a munkát!
RUSZ CSILLA MÁRIA,
a Szacsvay Imre Általános Iskola tanítója
